Óvakodj a szőke nőktől!

"Nimm dich in Acht vor blonden Frau'n" (Óvakodj a szőke nőktől!) – gondolhatja az a német cég, melynek nyolc év és a német védjegyjog összes lehetséges fórumának (többszöri) megjárása után (öt különböző bírósági eljárás lefolytatását követően) sikerült végül Marlene Dietrich egyik kevésbé ismert portréját ábrás védjegyként bejegyeztetni a 16., 25. és 41. áruosztályokban (többek között papíráruk, ruházati termékek és sporttevékenységek oltalmára).

Az ügy még 2002-ben kezdődött, mikor tizenöt különböző áruosztály vonatkozásában kérték a bejegyzést, és a Német Szabadalmi- és Védjegyhivatal a 16. áruosztályba tartozó néhány áru és szolgáltatás tekintetében részben elutasította a kérelmet a megkülönböztető képesség hiánya miatt. A döntés indoklásában az állt, hogy a portré a 9., 16. és 41. osztályokba tartozó áruk esetében utalhat a tartalomra, tehát leíró jellegű. A döntést kifogásoló panaszt elutasították, de az azt követő felülvizsgálat (Bundesgerichtshof) már részben helyt adott a védjegybejelentőnek, és a 16. áruosztályt engedélyezte. Időközben az ügyet újratárgyalásra visszautalták a Szövetségi Szabadalmi Bíróságra (Bundespatentgericht), ahol a bejegyzést újból elutasították, majd a kérelmező újból panasszal élt.

A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy ismert emberek fotója vagy másfajta, de élethű ábrázolása nem teremt kapcsolatot az áru vagy szolgáltatás eredete, előállítója között, ha a kérdéses üzletágban az ilyen jellegű márkajelzés nem megszokott. A terméken látható fotót a fogyasztó nem tekinti egyértelműen márkajelzésnek. A ruházat, cipő és sapka áruosztály tekintetében nem sikerült bizonyítani, hogy híres emberek (akár divattervezők) fotója vagy képmása márkaként használatos, mint ahogy a papíráruk, ruházati cikkek és sporttevékenységek esetében sem. Ha csak az adja egy jelzés megkülönböztető erejét, hogy az áru egy meghatározott részén helyezik el (ruhán például a belső címkén), akkor az a német jog szerint külön kategóriába tartozó „Positionsmarke”, ami nem volt tárgya az eljárásnak. 

Végül a Szövetségi Bíróság újból visszautalta az ügyet a Szabadalmi Bíróságra, ahol két hatályon kívül helyezett ítélet után immár engedélyezték a védjegy lajstromozását a fennmaradó áruosztályokra is.

A németekre jellemző precizitás egyik megnyilvánulása a jog terén: a bírósági döntések (ebben a konkrét ügyben is) elérhetők az Interneten mindenki számára. Ez mindenképpen egy követendő példa a magyar igazságszolgáltatás számára…

A döntések:
Bundespatentgericht 2005.11.09.
Bundesgerichtshof 2008.04.24. "Marlene-Dietrich-Bildnis"
Bundespatentgericht 2009.05.13.
Bundesgerichtshof 2010.03.31. "Marlene-Dietrich-Bildnis II"
Bundespatentgericht 2010.10.06. 

Nagy Krisztina
 
Forrás: Robert Börner, http://www.marques.org/Class46/