A világ legismertebb almája


„A világ elveszített egy látnokot.”- mondta Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke Steve Jobs, az Apple cég alapítójának és igazgatójának halálhírére reagálva. Steve Jobs 1976-ban garázsvállalkozásként alapította meg cégét, az Apple Computert, mely mára a világ egyik vezető számítástechnikai vállalatává vált. Bejegyzésünkben, melyben az Apple védjegyét, és annak változását járjuk körbe, az ő emléke előtt szeretnénk fejet hajtani.

 

Miért is alma az a bizonyos alma?

Az Apple Inc. védjegye, a megrágott alma, a világon az egyik legtöbbek által felismert logó, mai formáját azonban csak 1998-ban érte el. Egészen addig, számos változáson ment keresztül folyamatosan fejlődve, s egyúttal érdekesebbnél érdekesebb legendákat keltve életre.

1.    A Newton-pajzs

Newton-pajzs logóAz első Apple logó 1976-ban készült, és az a Roland Wayne tervezte, akit máig sokan az Apple harmadik társ-alapítójaként tartanak számon. A logón Isaac Newton látható egy fa alatt ülve, miközben egy alma éppen rá készül esni a fejére. A történelmi pillanathoz, melytől a newtoni fizika datálódik a következő idézetet választották:

“Newton… A Mind Forever Voyaging Through Strange Seas of Thought … Alone.”

Ez szabad fordításban annyit tesz:

Newton… Egy elme, mely örökké a gondolatok különös tengerén utazik… Egyedül.

És hogy miért éppen alma? Egy legenda úgy tartja, hogy az alapítók éppen egy almáskertben dolgoztak, mikor megfogta őket a tiltott gyümölcs, mint szimbólum. De miért harapták meg az almát?

 

2.    Szivárvány logó (1976-1998)

Nem meglepő módon a fenti logó csupán egy évig szolgált az Apple cég grafikus védjegyeként. Steve Jobs ekkor bízta meg a grafikus Rob Janoff-ot, hogy egy alkosson egy kicsit élhetőbb, de leginkább modernebb új logót a cég számára. Janoff végleges ábrája végül a világtörténelem egyik legikonikusabb és legkönnyebben felismerhető logójává vált. Ekkor lett a harapás is a kompozíció része, Janoff szerint azért, hogy könnyen megkülönböztesse a képen látható gyümölcsöt például egy paradicsomtól.  Mások egy szóviccet véltek felfedezni a harapás angol neve (bite) és az adatmennyiség számítástechnikában is használt alapegysége (angolul: byte) között.

A színezettel kapcsolatban szárnyra kapott az a híresztelés is, mely szerint Steve Jobs ragaszkodott a szín kavalkádhoz: így szerette volna ugyanis emberközelibbé tenni és annak is láttatni a vállalatot, valamint népszerűsíteni a monitorok jobb színfelbontását. Janoff szerint azonban nem volt semmilyen konkrétabb elhatározás a színek tekintetében, tehát azokat véletlenszerűen választották meg. Az egyszerű ábrázolás azonban mégis sokakat megihletett, s így egyre merészebb tartalmakat álmodtak az embléma mögé.

Jean-Louis Gassée, az Apple korábbi igazgatója a következőképpen vélekedett a logóról:

„A legmélyebb rejtelem számomra a logónk, mely a bujaság és a tudás megrágott szimbóluma, melyet a szivárvány színei rossz sorrendben kereszteznek. Álmodni sem lehetne illőbb ábrát: bujaság, tudás, remény és anarchia.”

A francia szenvedély nem ismer határokat!

A Janoff-féle „hivatalos” verzión kívül azonban számos más találgatás is napvilágot látott a védjegy átalakulásával, keletkezésével kapcsolatban.  Az egyik leghíresebb szerint a megharapott alma valójában Alan Turing matematikus előtti tisztelgés, aki ciánnal megmérgezett almával követett el öngyilkosságot. Turingot egyébként a számítástechnika atyjának is tartják, s egy másik elmélet szerint az alma színei az ő homoszexualitására utalnak.

 

3.    A Monokróm logó (1998-tól napjainkig)

A sokszínű Apple logó 22 évig volt használatban, és éppen Steve Jobs a céghez való 1997-es visszatérése után került modernizálásra. Az új embléma monokróm felületet kapott a régebbi csíkok helyett, melyet aztán a legkülönbözőbb színekben és méretekben láthattunk visszaköszönni az elmúlt években. Ugyanakkor a logó eredeti alakja és aránya semmit sem változott a három évtizeddel ezelőttihez képest.

A változtatás azonban nem csak annak volt köszönhető, hogy Jobs a változások híve volt. Ekkorra a logó már annyira ismert volt, hogy felvetődött a kérdés: miért ne használhatnák gyakrabban, nagyobb méretben és prominensebb helyeken? Ha az alak az emblémát általánosan felismerhetővé tette, miért is ne kerülhetne még inkább szem elé?

Azonban ezen információk nélkül is gondolhatjuk, hogy miért kellett váltani. Hiszen számunkra sem nehéz elképzelni, milyen viccesen is mutatna a mai menedzserek számítógépei elején ez a mára már gyerekesnek tűnő, sokszínű logó. Így indult hát meg az egyszerűbb, monokróm logókkal ellátott termékek gyártása, melyeken a védjegy már zavartalanul elfoglalhatta méltán kiemelt helyét.

A szivárványos logó talán mindig is nosztalgia forrása lesz a Mac megszállottak számára, ennek ellenére a monokróm logó az, ami az Apple-t nagyobb rugalmassággal ruházta fel a „beégetés” vagyis a branding területén. A másik fontos szempont pedig, hogy mikor Jobs 1997-ben visszatért, azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a lefelé ívelő üzleti pályát újra sikerre viszi. Ehhez pedig egy friss és energikus új kezdetre és egy ugyanilyen, letisztult védjegyre is szüksége volt.

Végezetül egy személyes kedvenc Apple-adaptáció:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: www.edibleapple.com, wikipedia.org, tech.hu
 

. Steve Jobs 1955-2011 .