Skorpió - kicsi, de gonosz!

Állatok az autók között II.

 Állatok az autók között II.

Az állatos logók jelen részében megismerhet az Olvasó egy remek versenyzőt és mérnököt, aki több mint 10 világrekordot, 133 nemzetközileg nyilvántartott csúcsot és több mint 10 000 pálya-győzelmet hagyott örökül. A sport- és versenyautók, valamint a tuning szerelmesei is kedvüket lelhetik az alábbi összeállításban.

Abarth autó

Abarth

Carlo Abarth Bécsben született az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának idején. 19 évesen már a Motor Thunnál volt tesztlovas. Amikor a gyár versenyzője lebetegedett, lehetőséget kapott a versenyzésre. A verseny napján azonban egy szabotázs miatt meghiúsult a rajthoz állása. Ezután undorral hagyta ott a vállalatot. Egy brit használt motorkerékpárt vásárolt, amelyet apránként felújított. 1928-ban gyártói támogatás nélkül aratta első győzelmét. Majd hamarosan ötszörös Európa-bajnokká vált. Súlyos balesete után befejezte szóló karrierjét, habár a verseny szellem továbbra is hajtotta: egyik alkalommal rávert 20 percet az Orient Expressre a Bécstől a belgiumi Ostendig tartó 1300 km-es szakaszon.

Karl Abarth motorversenyző

1949-ben Bolognában megalapította autógyárát barátjával Scagliarinival Abarth & Company néven, sport- és versenyautók gyártásába fogott. Még ugyanebben az évben átköltöztek Milanoba. Később Carlo csapata eredményesen versenyzett az olasz mezőnyben és a Formula 2-ben.

Carlo Abarth az íróasztalnál

Carlo november 15-én született, így az autó logója a horoszkópját jelöli: a skorpiót. Az Abarth a sport- és versenyautók szerelmeseinek rengeteg egyedi megoldással, új szabadalmaztatott kivitelezésekkel szolgált. A Fiat mérnökeivel való együttműködésből született a FIAT 500 Abarth, amely a versenyszlengben népszerűvé tette a „kicsi, de gonosz” mondást. A skorpió a 60-as évekre egyet jelentett a teljesítménnyel, fejlesztésekkel és a győzelemmel.

Fiat Abarth logó

Fiat Abarth 500

Egy pályarekord felállításának erejéig maga Carlo is visszaült a vezetői ülésbe. Két autóval is sikerült teljesítenie a távot, amely igazán becsületére vált, hisz ekkor már 57 éves volt, és majd’ 30 kilótól kellett megszabadulnia, hogy beleférjen a szűk pilótafülkébe.

Fiat Abarth autók Carlo Abarth

1971-ben beolvadt a Fiat csoportba. Sajnos a márka a ’90-es évekre elveszítette régi nagyságát, és középszerűvé vált. 2007-ben újraértékelték a brand-et, új modellel is előrukkoltak. A skorpió érájában így talán méltó folytatás veheti kezdetét.

Fiat márkák

Paksi Julianna
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda

forrás: http://www.abarth.it/http://totalcar.huhttp://www.carlogos.org

előző rész: http://vedjegy.blog.hu/2014/04/03/allatok_az_autok_kozott_i