Rezsicsökkentés™ – Nem valószínű

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) adatbázisának tanúsága szerint a egy tanácsadó iroda bejelentette a „REZSICSÖKKENTÉS” szómegjelölést a 35. 37. és 42. osztályokban kereskedelmi, adminisztrációs, valamint tudományos és műszaki szolgáltatásokra.

rezsicsokkentes.jpg

Van egy jó hírünk azoknak, akik nem akarják, hogy valaki csak úgy kisajátíthassa ezt a gyönyörű kifejezést, ugyanis a hivatal szinte biztos, hogy elutasítja a bejelentést.

A védjegy ugyanis kizárólagos jogokat biztosít a tulajdonosának gazdasági tevékenysége körében, de cserébe komoly feltételeknek is meg kell felelnie. Egyik ilyen, hogy a védjegy nem lehet leíró jellegű. Egyszerűen megfogalmazva szék néven nem árusíthatok széket, mivel akkor másoktól annak a lehetőségét is elvenném, hogy megnevezzék saját terméküket. A REZSICSÖKKENTÉS is leíró jellegű szónak minősül, mivel szolgáltatások vonatkozásában egyértelműen utal arra, hogy annak célja a költségek csökkentése.

A vállalkozások üzleti szempontok miatt szívesen alkalmaznak „leíró jellegű”, könnyen megjegyezhető, a termékre utaló neveket. (Pl.: Rózsika néni szörpjei) A hivatal a leíró tartalmat hordozó szóvédjegyeket gyakran elutasítja, arra hivatkozva, hogy nincs megkülönböztető képességük, ami ugyebár a védjegyként való lajstromozás feltétele. Egy ábrával ellátott védjegy megkönnyíti a bejegyzési folyamatot. Egy apró megkülönböztető elem (ábrás elem) formai szempontból általában kikezdhetetlenné teszi a bejelentést, legalábbis ami a leíró jelleget illeti. Ebből a szempontból az ábrás védjegy előnyösebb, mivel kisebb a hivatali elutasítás kockázata.

A szóvédjegy előnye, hogy a logó grafikai kinézetének megváltozása esetén nem lesz szükség újabb védjegybejelentésre. Önmagában az ábra (logó) megváltozása egyébként nem feltétlenül követeli meg az új védjegybejelentést. Ha a logó csak a megkülönböztető képességet nem érintő elemekben változik, az új logó ugyanúgy a régi védjegy használatának minősül.

Az ábrás védjegy előnye, hogy kevésbé kockázatos a bejegyzés folyamata, illetve hasonló leíró jellegű szóelemet tartalmazó bejelentés ellen is fel lehet szólalni.

Volt egy korábbi „REZSI M CSÖKKENTÉS” névvel futó bejelentés pénzügyi szolgáltatások kapcsán, de az adatbázis tanúsága alapján az eljárás megszűnt. Valószínűleg itt is elutasították a bejelentést, leíró jellegre hivatkozva, hiába tartalmazott ábrás elemet. Minél inkább leíró jellegű a megjelölés, annál kevésbé segít az ábrás elem. Az előző példánál maradva, ha „Szék” védjegyet akarok székekre szerezni, akkor hiába rajzolok mellé egy széket, valószínűleg az is kevés lesz.

Hasonló érdekes, életből vett példákon keresztül tekinthetünk be a márkavédelem és a védjegyjog fogásaiba Pintz György „Védjeggyel a csúcsra” c. könyvében.

Csirik Márton