A negyvenbillió forintot érő alma

Többet ér az alma, amibe beleharaptak, mint a teljes 2014-es magyar GDP.

Közel negyvenbillió forintot ér az Apple márkája a Forbes listája szerint. Ez számokkal leírva 40.000.000.000.000 forint, ami mellett a valaha megnyert legnagyobb magyar lottónyeremény a maga "csekély" ötmilliárd forintos összegével labdába sem rúghat.

brand.jpg

A világ legértékesebb brandjeinek listája olyan márkákat vonultat fel, melyek termékeit és szolgáltatásait nap mint nap fogyasztjuk vagy vesszük igénybe, azonban mit sem sejtünk kedvenc brandjeink csillagászati értékéről. Cikkünkben bemutatjuk az öt listavezető márkát, valamint megvizsgáljuk azt is, hogy milyen brand-stratégia vezetett e cégek kiemelkedő pozíciójához.

Tarol az informatika
apple-642x401.png

A csúcsot az Apple hódította meg, amely brand a 2015-ös felmérések szerint több, mint 145 milliárd dollárt, azaz negyvenbillió forintot ér. Az Apple Inc. nem csak itt tölt be vezető szerepet, a sikeres innovációs törekvéseik és a szabadalmi oltalommal védett korszakalkotó találmányaik (anyagilag is) jelentős előnyhöz juttatják a céget az informatika és a számítástechnika területén. A vállalat értéke majdnem 750 milliárd dollár.

Második helyen a kék halál

microsoft.jpg

A dobogó második lépcsőfokára a Microsoft állhat. A számítástechnikai óriáscég brandje "csak" 70 milliárd dollárt ér, ami közel 10%-os értéknövekedést jelent a tavalyi évhez képest. Kár lenne átsiklani az Apple gigászi fölénye felett; a Microsoft márka közel a felét éri az Apple-nek. Ugyanez igaz a Microsoft cég értékére is, míg az Apple vállalata 750 milliárd dollárt, addig a Microsofté csak 340-et kóstál.

Bronzérmes a házidolgozatok örök támogatója

google-logo-black-1920-600x337.jpg

A Google 70 milliárd dolláros brandje csak a harmadik helyre volt elég a listán. A cég értéke közel 370 milliárd dollár, ezzel felülmúlja kicsivel ugyan a Microsoft-ot, viszont az utóbbi márkája mégis értékesebbnek bizonyul.

Neked is egy Coca-Cola

coke.jpgA lista negyedik helyezettje a Coca-Cola, a márkát kereken 56 milliárd dollárra becslik. Az 1892-ben alapított vállalat piaci értéke közel 180 milliárd dollár, amely messze elmarad a lista előkelőbb helyein szereplő riválisaiétól. 

Ötödik lett a "kék óriás" 

ibm-logo_preview.jpgMajdnem 50 milliárd dollárt ér jelenleg az 1911-ben alapított IBM brandje, a vállalat értéke 160 milliárd dollár. Belegondolni is nehéz, hogy a számítástechnikai giga-cég értékénél az Apple-é több, mint háromszor nagyobb.

Kulisszatitkok a milliárdosok klubjából

A listán olyan nevek következnek sorrendben az IBM után, mint a McDonald's, Samsung, Toyota, General Electric és a Facebook. A világ legnagyobb közösségi portálja a 2014-es pozíciójához képest igencsak előkelő helyet vívott ki magának a listán, a 18. helyről sikerült a 10. helyre ugrania. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan sikerült a Facebook-nak ilyen jelentős értéknövekedést elérni a brandjét tekintve; érdemes röviden megvizsgálni a piaci sikerek és a hatékony brandépítés közti összefüggéseket.

does_it.jpg

A Forbes listáján szereplő vállalatok a legkülönfélébb termékek és szolgáltatások garmadáját kínálják, egyvalamiben azonban mégis hasonlóak. A közös nevező nem más, mint a jól megválasztott és egyedi védjegyek. Noha egy brand tényleges értéke számos faktorból tevődik össze, egy adott márka arculatához mégis egy "képet", védjegyet társítunk ösztönösen. Az Apple Inc. védjegye kiválóan reprezentálja azokat a tulajdonságokat, amelyek együttesen alkalmasak arra, hogy a megjelölést igazán egyedivé és hatékonnyá varázsolják. Az Apple híres "almája" a városi legendákkal ellentétben nem Newtonhoz kötődik; Steve Jobs szerint olyan megjelöléssel kívánták ellátni a céget és annak termékeit, amely a vállalat brandjének vicces, barátságos és a szakmában szokatlannak számító arculatot biztosított. Kétség sem fér ahhoz, hogy törekvéseik sikerrel járták; az Apple ikonikus védjegye hatalmas piaci versenyelőnyt jelent riválisaival szemben.

brand-management2.jpg

Ahhoz, hogy a védjegy segítségével hatékony és gyors növekedésnek induljon a brand értéke, ajánlatos néhány szempontot figyelembe venni a védjegy megválasztásakor. Fontos, hogy a védjegy egyedi megjelölést adjon az adott terméknek vagy szolgáltatásnak, minden nyelven pozitív csengéssel és jelentéssel bírjon, valamint hogy az adott megjelölés nemzetközileg is levédhető legyen. A jó védjegy számtalan előnnyel bír: kizárólagos használatot biztosít a jogosultnak, szimbolizálja a termék vagy szolgáltatás előnyeit, segít egyedivé varázsolni a brandet. A brandépítés során ajánlatos kihasználni a védjegyek reklám-, és garanciális funkcióját is;  előbbi a marketing területén, míg utóbbi a fogyasztók megtartásában fejti ki előnyös hatását.

A védjegyek értékének megállapítására nincsen egységesen elfogadott módszer, azonban mint láttuk, a legeredményesebb cégek értékének jelentős hányadát a márka adja, így a regisztrált védjegy és a tudatos branding elengedhetetlen a hosszú távú sikerhez. Ha még több információra vágysz, ide kattintva átfogó és részletes ismertetőt olvashatsz arról, hogy milyen szempontok alapján történik a cikkünkben bemutatott márkák értékének kiszámítása.

 

Hederics Viktor
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda
www.szabadalmi.hu