Jégre tették Trumpot

Jeges védjegye miatt főhet a feje Trumpnak

trump-fagylalt.jpg

Trump elnök, illetve védjegyügyvivői - tíz év múltán - 2014-ben újították meg az elnök palackozott vizekre vonatkozó „Trump Ice” szóvédjegyét. A belinkelt iraton egyébként az elnök Fifth Avenue-i címe is olvasható.

A megújítás után takarékosságból Trump elvette szabadalmi ügyvédeitől a képviseletet, és rábízta egyik saját, Delaware-ban regisztrált cégére (DTTM LLC), amelynek székhelye szintén a Trump Torony.

Trump döntése azonban nem volt szerencsés, jobb lett volna profi szabadalmi és védjegy iroda kezében hagyni védjegyét. Az új képviselők ugyanis mulasztásokat követtek el.

trump-ice.jpgTörtént ugyanis, hogy Trump védjegy ellen egy másik cég törlési eljárást indított. Ez a cég a Washington állambeli Talking Rain Beverage Company. Talking Rain szerint Trump védjegye összetéveszthető az ő „Sparkling Ice” nevű védjegyükkel, továbbá Trump nem nyújtott be a megújítás után használati igazolást az USA Szabadalmi és Védjegy Hivatala (USPTO) felé. A World Intellectual Property Review szerint Trump 2017. január 29-ig kapott határidőt, hogy válaszoljon a törlési kérelemre, illetve pótolja mulasztását. Trump, illetve a képviselő cége ennek nem tett eleget, így a védjegyet törölni kell.

A védjegyeket Európában is használni kell, jóllehet nem kell automatikusan használati igazolást benyújtani. A védjegy megadása után öt év türelmi idő van, ezután bárki indíthat használat hiánya miatti törlési eljárást. A korlátozott használat hibáját valószínűleg az Ön versenytársai is elkövették, már amennyiben nem profi készítette védjegybejelentésüket. Támadás indítása vagy kivédése esetén érdemes az elérhető legjobb védjegyszakembereket megbízni, mert nem babra megy a játék. A védjegy értékét ugyanis a használat jelentősen megnöveli, így egy kevésbé hozzáértő, olcsóbb szakember piaci pozíciónkat is veszélyeztetheti. Elég, ha arra gondolunk, hogy egy bevezetett termék vagy szolgáltatás átpozícionálása tíz millióknál kezdődik.

Ha további érdekességekre vágysz a márkanevek, védjegyek világából, itt olvashatsz:

A találmányokkal és egyéb érdekességekkel kapcsolatos cikkekért pedig olvasd Szabadalmi blogunkat és kövess minket Facebookon!