Egy cég már több mint egy éve levédette Jeremy Lin nevét, potom 700 dollárért

Múlt héten Jeremy Lin a papírmunka végére érve levédette a nevéből eredő "Linsanity" kifejezést (insanity – őrület, célozva ezzel a játékos nemrégiben produkált hihetetlen eredményeire). De ha a saját nevét is magának szeretné - védjegy formájában -, akkor az valószínűleg nem fog ilyen egyszerűen menni. Ahogy nemrégiben kiderült ugyanis, egy kínai cég már több mint egy éve levédette a kosárlabdázó nevét (Reuters).

1280-jeremy-lin.jpg

A Reuters munkatársa, Banjamin Kang Lim szerint a Wuxi Risheng Sports Utility nevű kínai társaság, mely többek között sport labdák készítésével foglalkozik, 2010 júliusában 4460 yuanért, azaz körülbelül 700 dollárért szerezte meg Lin nevét.

Sajnos Lin nehéz helyzetben van az ügy kapcsán, mivel a kínai védjegy-politika azt részesíti előnyben, akinek először sikerült bejegyeztetni az adott végjegyet. Ebben az esetben így nincs más lehetőség Lin számára, mint megvásárolni a védjegyet a sportszergyártótól – most azonban, hogy Lin az egyik legnépszerűbb sportoló a világon, ez nem lesz olcsó.

A másik opció pedig az, hogy mégis megpróbálja a bíróság bevonásával visszaszerezni nevét. Múlt héten például Michael Jordan indított pert egy szintén kínai cég ellen, mivel az Jordan kínai becenevét, a 23-as számot, és helyenként még a sportoló gyermekei nevét is használta, jogtalanul.

Forrás: http://www.businessinsider.com
Kép: http://www.fastcodesign.com