Walter, a texasi mohó
Bejegyzés alcíme...
2012. szeptember 14-én egy amerikai bíróság százezer dollár (több mint húszmillió forint) kártérítés plusz a perköltségek megfizetésére kötelezte Párizs városát Jeffrey Walter kaliforniai illetőségű magánszeméllyel szemben, miután a híres város egy korábbi eljárásban elvett Walter úrtól egy domain nevet. Jeffrey Walter még 2006-ban szerezte meg a „parvi.org” honlapcímet, amit azonban később, 2009-ben egy döntnöki eljárásban (a svájci székhelyű WIPO előtt zajló UDRP eljárás során) elveszített, így az a francia fővárosra szállt, s ő ezután fordult bírósághoz a texasi Houston városában.
A történet jó pár éve kezdődött: Jeffrey Walter 2006-ban regisztrálta a „parvi.org” internetcímet. Saját állítása szerint jóhiszeműen, azaz nem volt tisztában azzal, hogy a francia metropolisz védjegyoltalommal rendelkezett a PARVI márkanévre (meg egy hasonló kifejezésre), és valójában annak latin jelentése (kicsi) adta neki az ötletet. 2009 szeptemberében aztán Párizs átfogó offenzívát indított domain név érdekeltségei, köztük a „Parvi.org” névvel kapcsolatos követelései érvényesítésére, és ennek keretében a genfi székhelyű WIPO (Szellemi Tulajdon Világszervezete) előtt ún. UDRP döntnöki eljárást (Egységes Domainnév-Vitarendezési Eljárás) kezdeményezett. Itt sikerrel is járt, és a vizsgálóbizottság neki ítélte a kérdéses webhely-címet.
Egy ilyen UDRP eredményeképpen megszülető határozat végleges, nem fellebbezhető és kötelező a felekre nézve, ez azonban nem jelenti azt, hogy a felek ne fordulhatnának bírósághoz, amit Walter meg is tett. És itt érdekes mozzanatához érkezünk az ügynek, ugyanis a gall világváros a korábbi döntnöki eljárás kezdeményezésével egyben alávetette magát a regisztrátor (a domain nevet kiosztó szolgáltató) honossága alapján kiválasztott bíróság joghatóságának az esetleges későbbi jogviták kapcsán induló bírósági eljárásokra nézve. Lehetséges, hogy a Szajna-parti ügyintézőknek ez a kitétel el is kerülte a figyelmét, mindenesetre Walter igen előnyös helyzetbe jutott: hazai pályán ütközhetett meg európai ellenfelével. Régi barátaink az öreg kontinensről ebbe a küzdelembe már nem is léptek be, ahogy azt tették már azelőtt is néhányszor. A nem megjelenő alperes ezzel gyakorlatilag elvesztette az ügyet. A texasi bírónő az alperes mulasztására alapozva a lehetséges legnagyobb kártérítést rótta ki a városra.
Az amerikai kereset jogcíme a „reverse domain name hijacking” volt. Ez az intézmény egy kis magyarázatot igényel. A domain nevek rendszerében az illetékes szervezetek igyekeznek fenntartani a jogbiztonságot, és a rosszhiszemű névfoglalások ellen fel lehet lépni. Fel lehet tehát lépni a „cybersquatting” és a „domain hijacking” ellen is. A „cybersquatting” angol kifejezés (jelentése tulajdonképpen „virtuális jogtalan házfoglalás”), mely magába foglalja egy internetes tartomány bejegyzését, megvásárlását, vagy használatát abból a célból, hogy valamilyen módon anyagi hasznot húzzanak egy mást illető védjegy vagy márkanév jóhíréből, ismertségéből, a névhez kapcsolódó nagy mennyiségű internetes forgalomból. Egy másik fajta visszaélés a „domain hijacking” („domain-eltérítés”, „internetes tartomány elrablása”). Ahol azonban jogi és eljárási eszközök léteznek valamilyen cél biztosítására, ott előbb-utóbb megjelennek a rosszhiszemű szereplők, akik ezeket a tisztes célra szánt eszközöket visszaélésszerűen kezdik alkalmazni. Így nem egyszer előfordul az is, hogy egy márkanév jogosultja (általában egy nagyobb vállalat) a márkanévhez fűződő jogait felhasználva igyekszik nyomást gyakorolni egy más tevékenységi területen működő cégre, és a webhely-címet így próbálja megszerezni peres vagy peren kívüli úton (pl. egy döntnöki eljárásban). Ez rendszerint együtt jár azzal, hogy a domain használóját meggyanúsítják valamilyen visszaéléssel, pl. cybersquatting elkövetésével. A megtámadott személyek (főleg a magánszemélyek, kisebb költségkerettel gazdálkodó szervezetek) gyakran beadják a kulcsot, és nem tanúsítanak ellenállást annak érdekében, hogy elkerüljék a jogi eljárást és az azzal járó költségeket – akkor is, ha teljesen alaptalan a vád.
Jelen esetben is ezzel vádolták Párizs városát a bíróságon: visszaélésszerűen vette igénybe a döntnöki eljárást. A játszma nyertes ügyvédének honlapja természetesen nagy győzelemként, „földrengető” döntésként üdvözli az ítéletet. Ez talán túlzás, hisz a bíróság kénytelen volt a francia fővárost elmarasztalni, miután képviseletükben senki nem jelent meg, ugyanakkor távolmaradásuk bizonyára nem volt véletlen: egy francia Houstonban az ottani jogszabályokkal körülvéve elveszettnek érezheti magát domain ügyekben. A Kontinensen így gondolkodhatunk: egy internetcím önmagában még nem védjegy. A bejegyzett védjegyoltalmat általában erősebbnek érezhetjük az önszabályozáson alapuló tartománynév regisztrációval szemben (domain és védjegy összehasonlítására ld.: http://www.domainjog.com/domain_vedjegy). Ez ideát a legtöbb esetben igaz is lehet, de figyeljünk hová visznek minket a joghatóság választás szabályai! Odaát ez felcserélődhet fordított domainnév-bitorlás esetén.
Tanulságos a történetben, hogy milyen fontos: tudnunk kell, kivel állunk szemben. Mivel az UDRP a regisztrátor honossága alapján jelöli ki a joghatósággal rendelkező bíróságot, kerülhetünk olyan fórum elé, melynek szabályai nem túl kedvezőek ránk nézve. Az amerikai joggyakorlat a fordított domainnév-bitorlás kapcsán erősen védi a webhely-cím eredeti jogosultját. Abba is bele kell továbbá gondolnunk, hogy bár a franciák márkaneve saját országukban valóban oltalom alatt állt, ez nem jelenti automatikusan, hogy a tengerentúlon is védelmet élvez.
Hogy a megítélt kártérítés Jeffrey Walter számára kikényszeríthető lesz-e, az kérdéses, hisz Franciaországban nem valószínű, hogy igyekeznének majd végrehajtani az ítéletet. Ugyanakkor Párizsnak bizonyára vannak érdekeltségei, vagyontárgyai az észak amerikai államban, ahol ilyen ellenállásba már nem ütközne a per nyertese. Talán éppen a francia főváros egy szintén az USA-ban regisztrált másik internetcíme lehet a kártérítés eszköze.…
Az izgalmas ügy kapcsán érdemes röviden áttekinteni a magyar domain-rendszer vonatkozó szabályozását is.
Átfogó jelleggel lásd: http://www.szabadalmi.hu/jogiforum.pdf
A „.hu” felső szintű domainek nyilvántartója az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT). A tartománynevek használatba adását, azaz delegációját ügyekben az igénylő a regisztrátoron keresztül intézheti. Minden, a „.hu” felső szintű tartománynév alá delegált közdomain tárgyában keletkezett vitában az egyszemélyes vagy háromtagú tanácsban eljáró alternatív vitarendezési fórum, a Regisztrációs Döntnök (www.infomediator.hu) határoz kérelemre induló eljárásában. A Regisztrációs Döntnök a domainnév Kérelmező javára történő átruházását akkor rendeli el, ha az internetcím azonos egy olyan névvel vagy ahhoz megtévesztően hasonlít, mely a Kérelmező javára valamely magyar vagy közösségi jogszabály által védett név, vagy amelynek használatára ilyen jogszabály alapján egyébként jogosult. Feltétel még a másik fél, a Kérelmezett oldaláról, hogy ő a domainnevet a nélkül igényelte volt, hogy a névhez joga vagy jogos érdeke fűződne; vagy egyenesen rosszhiszeműen, de akkor is, ha, bár nem igényelte rosszhiszeműen, később a használat azzá válik.
Ha aztán valamelyik fél elégedetlen a döntnök határozatával, akkor polgári pert kezdeményezhet (a kérdéskörre ld. összefoglaló jelleggel: http://www.internetjog.com/domain_vedjegy2).
A kapcsolódó jogi eszközök bemutatása során nem feledkezhetünk meg a .eu domain és a hozzá kapcsolódó vitarendezési eljárásról sem.
A „.eu” domainekkel kapcsolatos vitarendezési eljárások lefolytatására kizárólag a prágai székhelyű Cseh Választottbíróság jogosult. Ezenkívül a Választottbíróság a világon a negyedik szervezet, amelyhez fordulhatunk általános domainnév, pl. .com, .org, .net, stb. ügyekben. A fórum elé vihető tényállások köre kicsit szélesebb körű, mivel a magyar eljárás kapcsán fentebb ismertetett feltételek közül itt nem mindegyik konjunktív: a jogos érdek hiánya valamint a rosszhiszeműség vagylagos feltétel. A fórum határozata végleges, nem fellebbezhető és kötelező a felekre nézve, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne fordulhatnának bírósághoz. A regisztrátornak 30 munkanapon belül végre kell hajtania a döntést (kivéve, ha bírósági eljárás indul). A határozatnak angol nyelvű rövid összefoglalója is készül, illetve a teljes szöveget a Panel az eljárás nyelvén közzéteszi weboldalán. A fórum eljárása tehát egyszintű, egyszerű, kevéssé formális és gyors, általában néhány hónapot vesz csupán igénybe. A Cseh Választottbíróság honlapja angol nyelven elérhető itt: http://en.soud.cz/
Négy fórum van tehát, amelyek előtt döntnöki eljárás indítható általános tartománynevek, pl. .com, .org, .net és a többivel kapcsolatos domainnév-vita esetén. Ezek a már ismertetett WIPO-n és Cseh Választottbíróságon kívül az amerikai székhelyű National Arbitration Forum és a legnépesebb kontinens szervezete, az Asian Domain Name Dispute Resolution Centre.
http://www.wipo.int/amc/en/domains/
https://www.adndrc.org/index.html.
Tanulságos még a fenti történet abból a szempontból is, hogy a passzivitás nem jó stratégia a polgári perekben. Nézzük mire számíthat a francia fővároshoz hasonlóan mulasztó fél egy magyar polgári peres eljárásban. Ha az első tárgyalást a felperes mulasztja el, és megelőzőleg nem kérte, hogy a bíróság a tárgyalást távollétében is tartsa meg, a bíróság az alperes kérelmére a pert megszünteti. Ha az első tárgyalást az alperes mulasztja el, és írásbeli védekezést nem terjesztett elő, a bíróság a felperes kérelmére az alperest az idézéssel közölt kereseti kérelemnek megfelelően bírósági meghagyással kötelezi, egyben marasztalja a felperes költségeiben. A bírósági meghagyás ellen tizenöt napon belül lehet ugyan ellentmondással élni, a meghagyás meg nem támadott része azonban jogerőre emelkedik, és ugyanolyan hatállyal bír, mint egy jogerős bírói ítélet. A magyar jog sem díjazza tehát, ha egy perbeli fél nem tesz semmit az eljárás folyamán. (ld. Pp. 136. §)
Jelinek Zakariás
Pintz és Társai Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda
forrás: http://www.marques.org/class46/default.asp?D_A=20121001