"Valószínűleg Ön is észrevette, hogy nem is volt világvége" – ilyen és hasonló híreket olvashattunk december 22-én világszerte – biztos, ami biztos, ha esetleg elkerülte volna figyelmünket ez a fontos esemény. Ha a világvége elmaradása nem is, a világvége utáni események már annál inkább emlékezetesebbek maradnak azoknak a német szórakozóhely tulajdonosoknak, akik hetekkel később vaskos felszólító leveleket találtak a postaládájukban. Pedig az egész csak ártatlan szórakozásnak, péntek esti mulatságnak indult, azzal a különbséggel, hogy az apropót a mottó-partyhoz ezúttal a „világvége” szolgáltatta – a maják megjósolták a világvégét, mi meg megünnepeljük!

Azzal azonban senki sem számolt, hogy valaki egy védjegybejelentés keretében oltalom alá helyezi a „világvége” (németül Weltuntergang) szót, és ebből eredő jogait mindazokkal szemben érvényesíteni akarja majd, akik ezzel a jelzővel szervezték és hirdették a december 21-i partikat és bulikat. Ezzel meg is érkeztünk ahhoz a védjegyjogi problémához, amely cikkünk tárgyát képezi. Először is leszögeznénk: nem kell aggódnia annak, aki esetleg itthon ilyen partit szervezett. Mivel a bejelentett védjegy német nemzeti védjegy, és mint ilyen, csak az országhatárokon belül élvez oltalmat, tehát az eset eléggé Németország-specifikus. Ráadásul Magyarországon senki nem tett még ilyen bejelentést.

A leleményes német úriember, aki egyébként maga is szórakozóhelyet üzemeltet, 2012. január 31-én gondolt egyet és bejelentette a „Weltuntergang” szót a német hivatalhoz (Deutsches Patent- und Markenamt), a védjegy pedig hamarosan lajstromozásra is került. Az oltalmat a fejezetcím megjelölésével, a Nizzai Osztályozás szerinti 43. áruosztályban, a „vendéglátás (élelmezés), időleges szállásadás” szolgáltatások körében igényelte meg (Dienstleistung zur Verpflegung und Beherbergung von Gästen).

Az eset azután került reflektorfénybe és váltott ki közfelháborodást, hogy a védjegyjogosult az év végén felszólító leveleket küldött a Világvége Partikat (Weltuntergangs-Partys) rendező német szórakozóhelyeknek, és jogosulatlan védjegyhasználatra hivatkozva nem kevés pénzt (mintegy félmillió forintnak megfelelő eurót) követelt minden egyes vendéglátóhelytől.

Arra a kérdésre, hogy a védjegyjogosult követelése jogos-e vagy sem, a védjegyjog adhat választ. (A témának magyar irodalma egyelőre nemigen van, a kevés idevágó könyv közül talán a „Védjeggyel a csúcsra!” című könyv érdemel említést.)

Leíró jellegű kifejezések nem kerülhetnek védjegyoltalom alá

Az egyik legfontosabb, általában könnyen kiszűrhető, sok esetben mégis vitatható védjegylajstromozást gátló tényező a leíró jelleg. Ha egy megjelölés leíró jellegű, akkor nincs megkülönböztető képessége, ezen okból kifolyólag pedig nem részesülhet védjegyoltalomban sem. A megkülönböztető jelleg hiánya olyan abszolút kizáró oknak minősül, melyet minden védjegyekkel foglalkozó hivatalnak kötelessége megvizsgálni a bejelentés során. A leíró jelleget azonban nem általánosságban vizsgálják, hanem azon áruk vagy szolgáltatások tekintetében, amelyekre a bejelentési kérelem érkezik. Vegyünk egy egyszerű példát: a ballon szót nem sajátíthatná ki márkanévként egy hőlégballonokat gyártó cég, ha azonban a bejelentést egy cserepeket gyártó cég indítaná meg, már oltalomképes lenne. Az is köztudott, hogy a híres, számítógépeket és iPhone-okat gyártó Apple Inc. néven bejegyzett kaliforniai vállalat sem almatermesztésből szerezte vagyonát, és mivel védjegye sem erre a tevékenységre vonatkozik, az Apple márkanév így oltalom alatt állhat.

Így lehetséges az is, hogy ugyanazt a nevet többen is levédhetik, ha különböző területen kívánják használni. Pl. a „világvége” szó német megfelelőjét már 2009-ben is levédték Németországban, csak akkor ruházati termékek és szórakoztatás, illetve egyéb szolgáltatások tekintetében, egy argentin cég meg egész Európára levédte a kifejezést (angolul) alkoholos italokra.

Visszatérve a német esethez, a hivatal az abszolút okok vizsgálata után úgy találta, hogy a „világvége” (Weltuntergang) megjelölés nem minősül leíró jellegűnek a vendéglátás, szállásadás körében, így az eljárás végén lajstromozta a védjegyet. A vizsgáló valószínűleg nem ismerte a maja naptárat, és nem számolt azzal, hogy a jóslat szerint decemberben következik be a világvége, márpedig – a német hivatal meglehetősen szigorú gyakorlatát ismerve – ezen az alapon akár el is utasíthatták volna a bejelentést.

Oltalom alatt a megjelölés, de mégsem kizárólagosan

Az, hogy egy megjelölés oltalom alatt áll, mint ahogy a német „Weltuntergang” védjegy is, önmagában még nem garantálja, hogy a védjegyjogosult mindenki mást kizárhat a használatból.

Először is fontos leszögezni, hogy a védjegyjogosult kizárólagos joga egyes esetekben korlátozódhat. Ezt mind a német, mind a magyar szabályozás rögzíti egy hosszabb felsorolást szolgáltatva arról, hogy melyek azok az esetek, amikor egy harmadik fél is használhatja az egyébként oltalom alatt álló megjelölést. Bárki használhatja például a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási, illetve teljesítési idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó jelzést, és attól a védjegyjogosult sem tilthatja el őket.

A kérdés ezek után az, hogy a „világvége” megjelölés, ill. a „Világvége Party” ebben az esetben minek minősül, ill. hogyan értelmezhető. Olyan esemény jellemzése ez, melyet egyetlen alkalommal, a maja jóslat következtében rendeztek meg, és így utal többek között a szolgáltatás fajtájára vagy éppen a teljesítési idejére? Ebben az esetben ugyanis érvényesülhetne a védjegyoltalom korlátja, azaz nem használták jogtalanul a védjegyet a német szórakozóhelyek, és nem kell eleget tenniük a védjegyjogosult követeléseinek.

Szintén fontos tényező a védjegyjogi sérelem megállapítása esetén, hogy megvalósult-e a használat során a „védjegyjogi használat”. Ez a védjegyjogosult részéről olyan használatot feltételez, amely arra irányul, hogy a fogyasztók ténylegesen meg tudják különböztetni az egyes árukat vagy szolgáltatásokat a többi versenytárs áruitól vagy szolgáltatásaitól a kereskedelmi forgalomban; be tudják azonosítani, hogy az áru vagy szolgáltatás honnan származik (ezt a védjegyjogban a védjegy eredetjelző funkciójának nevezik). A védjegybitorlás megállapításánál a kiindulópont annak az eldöntése, hogy a védjegy legfontosabb funkciói – az imént említett eredetjelző funkció valamint a reklámozási funkció – sérültek-e a védjegyjogi használat során.

A német bírósági gyakorlatban több esetben is rámutatott arra, hogy ha nem áll fenn a védjegyjogi használat, akkor az nem is minősül védjegybitorlásnak. A védjegyjogi használat kérdésének összetettségét mutatja, hogy egy adott márkanév használata nem minősül minden esetben ténylegesen ilyen használatnak (bár az esetek nagy százalékában azért igen). Az európai bírósági gyakorlatban is egyre inkább kikristályosodik, hogy melyek azok a feltételek, amelyek a vizsgálat tárgyát képezik. Fontos szempont, hogy a megjelölésnek jellegzetesnek kell lennie; az adott áruk, szolgáltatások azonosítására alkalmasnak kell lennie; a használatnak gazdasági tevékenység körében kell történnie és a jogosult számára üzleti szempontból értéket kell képviselnie. Ha csupán hivatkozásként utalunk a maják által megjósolt eseményre, a világvégére, az vajon tekinthető-e tényleges védjegyhasználatnak? Eredetre való utalásként értékelendő a használat, amely a szolgáltatást, nevezetesen az egyes szórakozóhelyek által kínált mulatságot különbözteti meg egymástól? „Inkább átbulizzuk és túléljük! Világvége Party” – a plakátot olvasva sokkal inkább a világszerte emlegetett eseményre, mintsem a védjegyre és a szolgáltatás nevének eredetjelző funkciójára gondolunk.

Maja jóslat ide vagy oda, a világnak nem lett vége, és talán ez az eset is folytatódik majd a bíróságok előtt, hiszen a jogosult a jelek szerint ragaszkodik az őt megillető jogokhoz, amelyeket, ha szükséges, nem lesz rest bírói fórumokon is érvényesíteni.

Csirmaz Ágnes

Pintz és Társai Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.

www.szabadalmi.hu

Forrás:

Marques

Legal Tribune Online