Buda-ítélet – veszélyben a budai vendéglők?

Egy spanyol kereskedelmi bíróság a közösségi védjegybíróság jogkörében eljárva nemrégen úgy határozott, hogy a Barcelonában található „Buda Restaurant” bitorolja a híres párizsi Buddha Bar nevű vendéglátóegység tulajdonosának közösségi védjegyeit, és rekordösszegű, mintegy 117 millió forintnak megfelelő kártérítést köteles megfizetni a francia cégnek. A franciáknak két szóvédjegye van: „Buda Bar” és „Buddha Bar”, ezeket sértette meg a spanyol étterem azáltal, hogy a „BUDDHA BARCELONA” és a „BUDA BARCELONA” megjelöléseket, illetve Buddha (a vallásalapító és vallási szimbólum, spanyolul: „Buda”) képét használta megkülönböztető jelzőként. Ugyancsak jogsértőnek minősítették azt, hogy a spanyol cég a „budarestaurante.com” domaint használta.

Mint minden védjegybitorlásnál, az alperes céget itt is eltiltották a megjelölések további használatától. A nemrégiben meghozott ítélet újdonsága a nagy összegű vagyoni kártérítés, amelyet úgy számolt ki a bíróság, hogy az étterem működésének öt éve alatt elért forgalmát vették alapul, és ennek 3%-át ítélték meg elmaradt licencdíj (elmaradt haszon) címén, további 1,5%-át pedig kártérítésként, mivel a védjegy integritása, jó híre sérült.
 
Nem ez volt az első alkalom, hogy a párizsi exkluzív étterem, a Buddha Bár tulajdonosai javára nagyobb összegű kártérítést ítéltek meg védjegybitorlás címén. Egy madridi szórakozóhely tulajdonosai 106 millió forintnak, míg egy mallorcai koktélbár üzemeltetőinek négy és fél millió forintnak megfelelő összeget kellett fizetnie a név használatáért.
 
Az ügy másik érdekessége a közösségi védjegyek természetében rejlik: a közösségi védjegyek az EU minden tagállamában, így Magyarországon is érvényesek. Nem kétséges, hogy fővárosunk nyugati felében sok étterem és egyéb vendéglátóegység használja a „Buda” szót nevében vagy hirdetéseiben. Bízzunk benne, hogy e vállalkozásoknak nem kell majd perek és kártérítések sorozatával megküzdenie…

forrás: www.vedjegyportal.hu