Világ Internetjei Egyesüljetek!

A számítógép-használók jól tudják, hogy minden internetes cím egy konkrét jogi vagy természetes személyt, illetve számítógépet azonosít, hogy a küldött email célba érjen, a weblap mögött pedig a keresett tartalom jelenjék meg. Ez az ún. Internet Protokol-cím vagy röviden IP cím. E bonyolult számokat nehéz megjegyezni, ezért nevekkel, domainokkal helyettesítik. Az első szintű ún. „generic top-level” domainok (gTLD) egy internetes cím utolsó pontjai után lévő betűk, például .com, .net, .eu, .tel, illetve országkódok: .de, .fr, .hu. Ez utóbbiakat Country-Code top-level domainnak (ccTLD) hívjuk. Mindegyik top level domainnak van külön nyilvántartója, azonban magát a top level domaint is nyilván kell tartani. E feladatot tölti be az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers).

Az ICANN kaliforniai székhelyű, az USA kormánytól már egyre inkább függetlenné vált non-profit szervezet. 2010. június végén tartotta Brüsszelben ún. meetingjét, amelyen a világ minden részéről mintegy 1200 szakember jött össze. A szervezet befolyására jellemző, hogy a rendezvényen megjelent és beszédet mondott az Európai Bizottság elnöke is.

A találkozón jelen sorok szerzője is részt vett, így első kézből számolhat be az újdonságokról.

Jelenleg az országok számának megfelelő ccTLD és 22 gTLD és van forgalomban top-level domainként. Ez azonban változni fog a közeljövőben.

A közelmúltban engedélyezték a nem-latin karakterű ccTLD-k bevezetését. Első fázisban Egyiptom, Szaud-Arábia, Egyesült Arab Emirátusok és Oroszország kapott engedélyt arab, illetve cirill ABC szerinti domainok bevezetésére. Hamarosan Kína és Thaiföld következik.

A következő évben a gTLD jelentősebb változás előtt áll. Tőkeerős szervezetek, személyek újabb gTLD-ket kezdeményezhetnek, például .canon a Canon cégé .berlin Berliné lehet. A feltételek szigorúak lesznek, az elbírálási folyamat 1-3 év lesz. A pályázati díj 185.000 USD, a hiánypótlási díj 120.000 USD, az évi fenntartási díj minimális, fix díja 25.000 USD. A költségeket egyéb szolgáltatási díjak növelik.

Az Obama adminisztráció már nem gyakorol nyomást az ICANN-re szex ügyben, ezért az .xxx gTLD engedélyezése a legközelebbi ICANN elnökségi ülésen várható. Az ICANN-nek továbbá megszűnt a jelentési kötelezettsége az US Department of Commerce felé, amely a szervezet nemzetközivé válását hozza magával. Szó esett még a domain név szerverek biztonságának növeléséről (DNSSEC), a közelmúltban például az .org domainok személyes-adat lopását gátló védelmet kaptak.

 

Pintz György

Címkék: domain