Legyen kicsi vagy nagy, piros vagy sárga, kocka vagy téglatest, kalózhajó vagy várkastély, minden generáció gyerekszobájának elengedhetetlen tartozéka volt, és még ma is az: a legókocka. E nem csak szórakoztató, de képességfejlesztő építő játékkal mindenki jól jár, a legaktívabb kisgyerekeket is órákra leköti, amíg kreativitásuk szárnyait bontakoztatva megépítik saját kis fantáziavilágukat, – és bónuszként nem is a tévé vagy számítógép előtt ülve teszik ezt – míg  a szülők ezalatt az idő alatt a nyugodt és csendes pihenőidejüket tölthetik. Ezek után kinek is jutna eszébe azon gondolkodni, hogy vajon egy ilyen népszerű játék gyártásának kizárólagosságáért micsoda verseny folyik a bírói pulpitus előtt. Nemrég épp Svájcban ért véget 12 hosszú év után egy ilyen jogvita két konkurens cég között, s született döntés a svájci legfelsőbb bíróság előtt, amely mindazonáltal nem egyedülálló unikumként árválkodik az európai jogesetek tárházában. Annak előszeleként pár éve már az Európai Bíróság is megfogalmazta álláspontját, sőt született egy magyar – sokak szerint megkérdőjelezhető – bírói döntés is.

A legókockát, mint találmányt (aminek lényege, hogy a rajta levő kapcsológombok segítségével egybeépíthetők az egyes elemek) még az 1950-es években szabadalmaztatta a (meglepő módon) LEGO nevet viselő dán cég. Addig nem is volt problémás a gyártás jogának kizárólagosságával, amíg a korlátozott időre megszerezhető szabadalom oltalmi ideje le nem járt. A vállalat, hogy továbbra is karmai között tarthassa a gyártás monopóliumát, és ezzel kiszoríthassa a hasonló termékekkel piacra törő versenytársakat, a sokféle kombinációban megjelenő építőkockát védjegyként jegyeztette be. A védjegyeknek megvan az a kellemes tulajdonsága, hogy oltalmi idejük 10 évenként akárhányszor meghosszabbítható, tehát akár az örökkévalóságig, vagy helyesebb, amíg világ a világ, a LEGO megtarthatta volna magának találmányát immár védjegyként.

Mindez szép is lett volna, ha nem lett volna néhány „ha” a történetben: ha egy nagyobb konkurens cég (a MEGA Brands, a MEGA BLOKS nevű játék forgalmazója) nem nyújtott volna be törlési kérelmet a LEGO alap-építőelemének (nyolcbütykös, piros színű kocka) háromdimenziós védjegye ellen az illetékes EU hivatalnál, vagyis az OHIM-nál; ha az OHIM nem törölte volna hosszas huzavona után a védjegyet; ha a fellebbezés folytán eljáró az Elsőfokú Bíróság (T-270/06), majd az Európai Bíróság (C-48/09) döntésében nem adott volna helyt a törlési kérelemnek.  Az OHIM és az EB azzal indokolta a védjegy törlését, hogy annak összes alapvető jellemzője csak és kizárólag célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges (a magyar védjegytörvény a 2. § (2) bekezdés b) pontjában fogalmazza meg ezt a kizáró okot), és a Philips-üggyel (C-299/99) összhangban azt is megállapította, hogy ilyenkor az alternatív előállítási formák léte sem teszi lehetővé a lajstromozást kizáró ok figyelmen kívül hagyását és a védjegy lajstromozását.

Az uniós döntéseknek, tekintettel a védjegyjog harmonizációját serkentő irányelvre, precedensteremtőnek kellett volna lenniük, és minden uniós országnak ildomos lett volna követnie azokat, legalábbis az ott megfogalmazott elveket és szempontokat tekintve. A feltételes mód használata ezúttal Magyarország különcködésének volt köszönhető, ahol is a Legfelsőbb Bíróság (mai nevén Kúria) a Fővárosi Ítélőtábla és a Fővárosi Bíróság vitatható döntéseit helyben hagyva ugyanazt a tényállást és ugyanazt a jogi hátteret sajátos módon értelmezte egy viszonylag friss, 2010-ben véget ért törlési eljárásban, amely egy lényegében azonos magyar védjegy ellen indult. Bár az igaz, hogy sem az Elsőfokú Bíróság, sem az EB döntése nem volt kötelezően követendő (az EB nem előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozta meg döntését, ráadásul ez a döntés időben későbbi is volt mint a magyar LB döntése), azonban mégis voltak, vannak olyan indokok, amelyek alapján tanácsosabb lett volna Magyarországon is helyt adni a védjegy törlésére irányuló kérelemnek.

A magyar bíróságok megállapítása szerint az építőkockák kialakítása nem csak funkcionális szempontokat hordoz magán, hanem esztétikait is. A magyar fellebbviteli bíróságok szerint a legókocka „rendelkezik egy testtel és az összekapcsoláshoz szükséges elemmel”, ami „az adott esetben a tégla forma és a kötőgomb”, és a kocka esetében „lényeges formai jellemzőnek kell tekinteni a kocka alap sima felszínét, a kapcsológomb hengeres formáját, valamint a kocka alap és a kiemelkedés nagyságának egymáshoz viszonyított arányát” is. A magyar bíróságok szerint „e formai jellemzők egyedi, önkényes kialakítása nem kizárólag a funkciót szolgálja, hanem esztétikai, formatervezési szempontokat is követ”.

Viszonyítási pontként nézzük az Európai Bíróság 2010-es ítéletének indokolását (C-48/09; 51-52.): „[…] az említett kizáró ok hatálya alá tartozik minden olyan megjelölés, amely „kizárólag” a műszaki hatás eléréséhez szükséges formából áll, az Elsőfokú Bíróság rámutatott a megtámadott ítélet 38. pontjában, hogy ez a feltétel teljesül, amennyiben az említett forma valamennyi alapvető jellemzője műszaki funkciót tölt be, és a műszaki funkciót be nem töltő, nem alapvető jellemzők e tekintetben irrelevánsak. Ez az értelmezés megfelel a fent hivatkozott Philips-ügyben hozott ítélet 79. pontjának. Egyébként tükrözi az ezen ítélet mögött húzódó elméletet […], nevezetesen hogy egy vagy több kisebb önkényes elem jelenléte […] nem befolyásolja azt a megállapítást, mely szerint az említett megjelölés kizárólag a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges formából áll.”

A magyar bírósági döntések a már említett Philips-ügy alapján ellentétbe kerültek az EU joggyakorlattal: a magyar jogalkalmazók szerint igenis releváns az a tény, hogy az elemek összekapcsolása más megoldásokkal is elérhető. „Az eljárás adatai alapján pedig nem kétséges, hogy a védjegy szerinti építőkockának számtalan műszakilag és gazdaságilag egyenértékű alternatív kialakítása van. Mindezek előrebocsátása után egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal a lényegi megállapításával, hogy a védjegy egyes lényeges formai jellemzői nem tekinthetők kizárólag funkcionális jellemzőnek, s a célzott műszaki hatás nem csak a védjegy szerinti formával, hanem számos jellemzőben variálható más formákkal is megvalósítható, ezáltal nem áll kizárólagosan olyan formából, amely a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges.”

Az EB pár évvel később ebben a témakörben az alábbi véleményt mondta (C-48/09; 59-60.):

59. Mivel a fellebbező továbbá azon, az OHIM által nem vitatott tényre hivatkozik, miszerint versenytársainak ugyanazon műszaki megoldás használata érdekében nem kell olyan olyan játékkockákat forgalomba hozniuk, amelyek formája és méretei minden tekintetben azonosak a Lego kockáéval, elegendő annyit megállapítani, hogy e körülmény nem akadályozza az uniós jogalkotó által előírt és fentebb értelmezett szabályok alkalmazását, melyek értelmében valamely áru formájából álló megjelölés, amely jelentős, funkcionális elemek nélkül csupán egy műszaki funkció kifejeződése, nem lajstromozható védjegyként, mivel a lajstromozás túlságosan jelentős mértékben csökkentené a versenytársak azon lehetőségét, hogy az ugyanezen műszaki megoldást megtestesítő formákat forgalomba hozhassanak.

60. Ez még inkább igaz egy, a jelen ügyhöz hasonló esetben, amikor az illetékes hatóság megállapította, hogy az áru vizsgált formája által megtestesített megoldás az, amely az érintett árukategória tekintetében műszakilag a legkívánatosabb megoldás. Ha az e formából álló térbeli megjelölés védjegyként lajstromozásra kerülne, ez e védjegy jogosultja versenytársai számára megnehezítené az olyan formák forgalomba hozatalát, amelyek valódi alternatívát jelentenek, vagyis azon formáknak, amelyek nem hasonlóak, ugyanakkor funkcionális szempontból érdekesek a fogyasztó számára.

De milyen jogelveket is alkalmazott az EB? A fenti döntés 43-46. pontjai sorolják fel azokat az elveket és szempontokat, amiket az európai jogalkalmazók mérlegre tettek: „közérdek annak elkerülése, hogy a védjegyoltalom a jogosult számára monopóliumot nyújtson műszaki megoldásokra vagy az áru használati jellemzőire [...]. A jogalkotó által előírt szabályok e vonatkozásban azon két megfontolás egyensúlyba hozatalát tükrözik, amelyek mindegyike alkalmas arra, hogy hozzájáruljon az egészséges és jóhiszemű verseny rendszerének megvalósításához.” A műszaki hatás eléréséhez szükséges (funkcionális) formák védjegyoltalomból kizárása „biztosítja, hogy a vállalkozások ne használhassák a védjegyoltalmat műszaki megoldásokon fennálló kizárólagos jogok – időkorlátozás nélküli – fenntartására. Ugyanis, ha egy áru formájában pusztán az ezen áru gyártója által kialakított és kérelmére szabadalmazott műszaki megoldás ölt testet, az e formán fennálló védjegyoltalom a szabadalom lejárta után jelentős mértékben és örökre csökkentené más társaságok azon lehetőségét, hogy az említett műszaki megoldást használhassák.”

A magyar védjegyet sajnos tehát nem törölték, a védjegyek alapján a LEGO védjegyeivel rendelkező társaság pedig sikeresen indított védjegybitorlási pert konkurensei ellen (ld. www.birosag.hu: LB-H-PJ-2011-357 - LB Pfv.IV.20.791/2011/4.szám). Magyarországon tehát szegény gyerekek nem legózhatnak a MEGA BLOKS legóival…

A védjegytörlési eljárás eredménye nem maradt visszhang nélkül a jogtudományban. Bírálók akadtak, a magyar döntéssel kapcsolatos kritikákról és aggályokról bővebb információ található az alábbi linken:

http://www.jogiforum.hu/blog/2/10

Összegezve a legókocka kálváriáját, eddig két bíróság két eltérő ítéletéről olvashattunk. 2012 júliusában a svájci Legfelsőbb Bíróság egy harmadik féle döntéssel csatlakozott a sorba, aminek a miértjeit –  a megismert előzmények fényében – könnyebb lesz összerakni, mint két kicsi legót. Nem EU-s ország lévén itt természetesen kevésbé érvényesül az EU joggyakorlata, mégis a végeredmény itt is ugyan az lett, mint amit az EB is megállapított, bár részben eltérő indokok alapján.

A MEGA Brands és a LEGO Systems közötti jogvita olyan hosszúra nyúlt, mint a rétestészta, hiszen a felek 2000 óta álltak egymással hadilábon. Ellentétben az EB ítélettel, a svájci törvényszék relevánsnak nyilvánította azt a kérdést, hogy vajon vannak e olyan más alternatívák, amik képesek ugyanazt a funkciót betölteni, mint a legókockák. A végső kérdés az volt, vajon léteznek-e olyan alternatív (tehát a kockák összeilleszthetőségét biztosító) formák, amelyek nem összetéveszthetők a LEGO védjeggyel, és funkcionális szempontból egyenrangúak, vagyis praktikusak, ugyanúgy stabil összeillesztést biztosítanak és nem terhelik a gyártót többletköltségekkel, az alternatív megoldás előállítása nem jár magasabb gyártási költségekkel.

Az utolsó követelmény esetében bukott a dolog, ugyanis a svájci bíróság szakértője a funkcionálisan egyenrangú formák gyártása esetében kevesebb, mint 5 %-os (hogy szőrszálhasogatók legyünk 1.326 % és 4.927% közötti) eltérést – többletköltséget – becsült a rendes előállítási árhoz képest. Az alternatív forma alkalmazásával együttjáró hátrányt a svájci bírói fórum elégségesnek ítélte meg ahhoz, hogy egy versenytárs számára elfogadhatatlan körülménynek minősítse. A LEGO – nem ok nélkül – tiltakozott a banálisan alacsony eltérés figyelembevétele ellen, hiszen az előállítási ár csak elhanyagolható hányadát teszi ki az eladási árnak. A próbálkozás hiába való volt, mert a svájci bíróság szerint a védjegyoltalom akár az örökkévalóságig is fennállhat, ezért szigorú mércét kell alkalmazni ezen szabálynál, és ennek megfelelően a gyártási költségek bármekkora mértékű növekedése elfogadhatatlanná teszi az alternatív formák alkalmazásának elvi lehetőségét.  Végül tehát a több mint tíz évig tartó pereskedés után a LEGO ezen a fronton is elvesztette a forgalmazás privilégiumát.

Mondhatnánk, hogy „szegény LEGO, akitől elveszik az őt megillető jogokat”. De ha mélyebben belekukkantunk a dolgokba, akkor látni véljük, hogy bizony meg van annak az oka, hogy egy szabadalmi oltalom csak korlátozott ideig áll fenn. A találmányt az oltalmi idő lejártával más cégek is használhatják, ami kedvez a fejlődésnek, a gazdasági versenynek, végső soron pedig a fogyasztónak, aki a kiegyensúlyozott és egészséges verseny haszonélvezője. A felsorolt érvek szerint pedig máris más fényben látszik a LEGO azon törekvése, mellyel a védjegyjog révén akarja továbbra is birtokolni a legókockát.

Medve Georgina
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
www.szabadalmi.hu

Forrás:
http://www.marques.org/class46/default.asp?D_A=20120820#2944