Az "ügynöki" vagy "képviselői" pozíció értelmezése a védjegyjogban
Az Európai Törvényszék idén áprilisban egy jogvita kapcsán elemezte az európai védjegybejelentéssel kapcsolatos „ügynöki” és „képviselői” pozíciókat. A „FIRST DEFENSE” ügyben (T-262/09.) a bírák tágították a két jogintézmény értelmezési körét, leszögezve, hogy érvényességükhöz nem szükséges konkrét írásbeli megállapodás.
A DEF‑TEC Defense Technology GmbH egy wyomingi vállalat ügynökeként Európában forgalmazta a vállalat aeroszolos védelmi spray termékeit. A wyomingi vállalatot később felvásárolta a Safariland LLC, annak minden eszközével együtt, ám az európai céggel fennálló kapcsolatról a Safariland szerződése nem rendelkezett. A DEF-TEC közben tovább forgalmazta az árukat: egy éven át a Safarilandtől kapta az önvédelmi spray-ket, és saját nevében forgalmazta azokat az EU-ban. Ezt követően a DEF-TEC védjegyoltalmat kért az önvédelmi spray-k márkanevére az OHIM-tól, a Safariland pedig felszólalással élt a lajstromozás ellen.
A jogelőd wyomingi vállalat korábban európai viszonylatban lemondott a DEF-TEC javára a védjegyhez fűződő minden jogról, ám a jogutódlás során ezekről az átadott jogokról a Safariland szerződésében nem rendelkeztek, és így azokat a Safariland saját magának szerette volna megszerezni. A kérdés tehát egyrészt az volt, hogy a Safarilandre átszállt-e az a szerződéses jogviszony, amely alapján a DEF-TEC jogokat szerzett európai viszonylatban: kötötte‑e ez az engedély, amely nem tőle származott, és amelyet olyan szerződéses jogviszony keretében adtak, amelyben ő nem vett részt. A másik kérdés az volt, hogy a beavatkozó (DEF-TEC) a felperes (vagyis a Safariland) ügynökének tekinthető-e, és ha igen, miért. Ezen második kérdés – valamint az arra adott válasz – az, ami miatt a magyar jogalkalmazás számára is tanulságos lehet az ügy.
A perben hivatkozott jogszabály a Tanács 207/2009/EK rendelete a közösségi védjegyekről, s annak is 8. cikke (3) bekezdése, mely külön rendelkezik az ügynök és képviselő jogtalan védjegybejegyzéséről. A rendelet szerint a védjegyjogosult felszólalása alapján nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, ha azt a képviselő, illetve az ügynök – a jogosult engedélye nélkül – saját nevében jelentette be lajstromozásra, kivéve, ha a képviselő vagy az ügynök igazolja, hogy eljárása helyénvaló volt.
Hasonlóan rendelkezik a magyar védjegytörvény (1997. évi XI. tv. 6. §): ki van zárva a védjegyoltalomból a megjelölés, ha azt a képviselő, illetve az ügynök - a jogosult engedélye nélkül - saját nevében jelentette be lajstromozásra, kivéve, ha a képviselő vagy az ügynök igazolja, hogy eljárása helyénvaló volt.
A Safariland azzal érvelt, hogy a Safariland és a wyomingi vállalat között létrejött, jogutódlásról szóló szerződés nem rendelkezett a DEF-TEC ügynöki tevékenységéről, így a wyomingi társaság által a DEF-TEC-nek adott engedély a wyomingi társaság eszközeinek megvásárlása után (a Safariland belépését követően) nem maradt érvényben, és a DEF-TEC mint európai képviselő jogosulatlanul járt el a bejegyzéskor. A felperes Safariland az általa bemutatott számlák és megrendelőlapok segítségével akarta bizonyítani, hogy közötte és a DEF-TEC között a képviseletre vonatkozó kereskedelmi megállapodás volt. A DEF-TEC ezzel szemben a jogelőddel megkötött ügynöki szerződésre helyezte a hangsúlyt, és úgy érvelt, hogy a jogutód (a Safariland) minden eszközt, minden jogot és kötelezettséget megszerzett, ezért köti a védjegyjogról való lemondás is.
Az OHIM az eljárás korábbi szakaszában arra jutott, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésére alapított felszólalást el kell utasítani, mivel a Safariland és a DEF-TEC között kizárólag abból adódóan állt fenn képviseleti viszony, hogy a DEF-TEC és a wyomingi társaság közötti kereskedelmi kapcsolat de facto folytatódott. A 207/2009 rendelet 8. cikkének (3) bekezdéséből eredő jogok az OHIM szerint a szóban forgó felek közötti különösen szoros kapcsolatából, nem pedig abból a tényből származnak, hogy a védjegyjogok a jogosultat illetik meg. Az OHIM fellebbezési tanácsa szerint a Safariland csak akkor hivatkozhatott volna a fent említett kizáró okra, ha ő maga lett volna a DEF-TEC-kel kapcsolatban álló központi vállalkozás. A felperes Safariland azonban nem állította, hogy bármilyen szerződéses kapcsolat állt volna fenn a Safairland és a DEF-TEC között, és nem lehetett ilyen kapcsolatra következtetni abból a tényből, hogy a felperes úgy viselkedett, mintha egyáltalán nem került volna sor eszközök átruházására. Az OHIM szerint a felperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a DEF-TEC-nek tudomása volt arról, hogy üzleti kapcsolatban áll egy másik társasággal.
A Törvényszék a T-262/09. számú ítéletben kifejtette, hogy az „ügynök” és „képviselő” kifejezést tágan kell értelmezni: minden olyan, szerződéses megállapodáson alapuló jogviszony ideértendő, amely alapján a jogosult és a közösségi védjegy bejelentője közötti szerződéses jogviszony minősítésétől függetlenül az egyik fél a másik érdekeit képviseli. Elegendő az, ha olyan jellegű kereskedelmi együttműködési megállapodás van érvényben a felek között, amely bizalmi viszonyt teremt azáltal, hogy kifejezetten vagy hallgatólagosan úgy rendelkezik, hogy a védjegybejelentőt a védjegyjogosult érdekeire vonatkozóan általános bizalmi és együttműködési kötelezettség terheli. Szükséges viszont, hogy legyen megállapodás a felek között. Ha a védjegybejelentő teljesen önállóan jár el, anélkül hogy bármilyen kapcsolatban állna a jogosulttal, nem tekinthető ügynöknek az említett rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében. Így a jogosult vevője vagy ügyfele nem minősül ugyanezen rendelet 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazásában „ügynöknek” vagy „képviselőnek”, mivel ezeket a személyeket nem terheli a védjegyjogosulttal szembeni sajátos bizalmi kötelezettség.
A képviseleti megállapodást nem kell írásos formában rögzíteni, szóban és hallgatólagosan is meg lehet kötni, és mindaddig zavartalanul fennáll, ameddig a bizalmi viszony léte feltételezhető, még akkor is, ha az alapjául szolgáló írásbeli szerződés már lejárt.
A felperes által becsatolt számlák és megrendelőlapok csak azt támasztották alá, hogy eladói-vevői viszony állt fenn a Safariland és a DEF-TEC között, de ez önmagában nem elegendő az ügynöki pozíció bizonyításához és a fenti kizáró ok alkalmazásához. Mivel nem bizonyították, hogy a felszólalási eljárásban részt vevő felek között a központi vállalkozások és azok ügynökei közötti megállapodáshoz hasonló kereskedelmi megállapodás jött létre, sem pedig azt, hogy a DEF-TEC a felperes nevében, és nem önállóan járt el, a fellebbezési tanács a Törvényszék szerint jogosan állapította meg, hogy nem áll fenn ilyen viszony, és következésképpen nem alkalmazható a 207/2009 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése.
A védjegyjogosulti minőségen túlmutató (a védjegyoltalom szempontjából országhatáron kívüli) jogok nem csak abból erednek (eredhetnének), hogy a jogelőd által szerzett jogok és vállalt kötelezettségek harmadik személyre szálltak át, hanem a felperes és a beavatkozó között fennálló kapcsolat jellegéből is, amely alapján a DEF-TEC Európában forgalmazta a Safariland áruit.
A másik érdekes kérdés a fenti ügyben az volt, hogy vajon a Safarilandet köti‑e az az engedély, amely nem tőle származott, és amelyet olyan szerződéses jogviszony keretében adtak, amelyben ő nem vett részt. E tekintetben a Törvényszék szerint azt kell megvizsgálni, hogy a DEF-TEC és a wyomingi vállalat közötti szerződéses jogviszony az eszközök átruházása révén átszállt‑e a felperesre, ez viszont az eszközök átruházásáról szóló szerződésre alkalmazandó jogtól függ.
Az ítélet indokolása – a „képviselő” fogalmának értelmezése – igen fontos mindazon vállalkozások számára, amelyek több országban használják ugyanazt a márkanevet („exportőr” vállalkozások). Az üzleti életben igen gyakori, hogy a sikeres márkanév külföldi bevezetésében a védjegyjogosultak külföldi partner szolgáltatásait veszik igénybe, illetve együttműködnek egy helyi vállalkozással. Írásbeli megállapodás azonban nem mindig születik a felek között, de ha van is ilyen, akkor gyakran elmulasztják a márkanevekhez fűződő jogok rendezését. A fenti esetből látszik: a megfelelő gondosság elmulasztása oda vezethet, hogy egész országok és kontinensek tekintetében elveszítheti az anyacég a védjegyjogosulti pozíciót, amikor a helyi partnere önállósodik.
Előfordulhat ugyanis, ahogy a fent esetben láttuk, hogy egy kereskedelmi kapcsolat következményeként a külföldi partnernél „maradnak a jogok”, mivel a külföldre forgalmazott áruk védjegyéhez fűződő jogosultságot külföldön az exportáló vállalatnak kell bizonyítania. A bizonyítási teher tehát az exportálón van, s ekként a vállalatoknak elemi érdekük, hogy a kereskedelmi kapcsolatokban pontosan, írásban rögzítsék a partnerekkel fennálló jogviszony jellegét, kitérve annak minden elemére, többek közt az ügynöki vagy képviselői pozíciókra.
A külföldi partnerekkel minden esetben írásbeli megállapodást kell kötni, és ebben rendelkezni kell a külföldi védjegy bejelentésének jogáról. Érdemes rögzíteni azt, hogy a külföldi partner a másik szerződő fél érdekeit köteles óvni és képviselni.
Topolay Gábor
