A legnevetségesebb védjegybejelentések II.

Ebben a bejegyzésben folytatjuk a legnevetségesebb védjegybejelentések sorát. A következő ötért olvassatok tovább!

6. A Syracuse University megpróbálja levédetni a narancssárgát, megsértve ezzel a többi „hasonszínű” iskolát

6.jpg

Bejelntő:  Syracuse University
Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni:   "Orange"
Státusz: Folyamatban

A narancssárga különösen fontos a syracuse-i egyetem hallgatói számára, hiszen ez egyben az iskola színe és az iskola sport csapatainak beceneve. Ezért 2004-ben és 2006-ban is kísérletet tettek arra, hogy levédessék a narancssárga szó angol megfelelőjét.

A kérelem elbírálása azóta is folyamatban van, kiváltva számos másik iskola, köztük egy Tenessee-i és egy Florida-i megrökönyödését.

7. A Twitter elvesztette a "tweet" szót

7.jpg

Bejelentő: Twitter
Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni:   "Tweet"
Státusz: Elutasítva

Lehet, hogy a mikroblog szolgáltatás milliókat ér, de a „tweet” szó birtoklásával mégsem büszkélkedhet. A Védjegy Hivatal ugyanis elutasította a Twitter kérelmét egy korábbi igénylés miatt, melyet a Twittad nyújtott be. Ez egy Twitter alapú hirdetési rendszer, mely a „tweet” szó mellett jelmondatát, a Let Your Ad Meet Tweets”-et is levédette 2008-ban.

8. A Boise State University levédette kék focipályáját, a többi iskola válaszul hasonlóan nevetséges színűre festette gyepét

8.jpg

Bejelentő: Boise State University
Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni:  A kék gyepét
Státusz: Elfogadva

Az egyetem Bronco Stadionja a már elhíresült kék, műfüves pályájáról ismert. Ezért 2009-ben a Boise State Egyetem benyújtotta védjegykérelmét nem szokványos sportpályája kapcsán, melyet Smurf Turf-ként becéznek (Törp Gyep - utalás a Hupikék Törpikékre). 

A védelem azonban nem véd meg a többi zöldtől eltérő pálya felbukkanásától. 2010-ben például Eastern Washington világos piros pályát készíttetet, Central Arkansas pedig mostanában tervezi egy lila és egy szürke pálya felállítását.

9. A Subway kérelmét még el sem fogadták, máris fenyegetőzni kezdett

9.jpg

Bejelentő: Subway
Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni:   "Footlong"
Státusz: Folyamatban

A szendvics-lánc évek óta szeretne védjegyoltalmat nyerni az úgynevezett „footlong” szendvicseinek. Azonban ezt a harcot nem csak olyan nagy franchise-okkal vívja, mint a Pizza Hut vagy a KFC, hanem kisebb éttermekkel is. A Subway ügyvédje például már levélben értesített egy Coney Island-i hot dog árust, és egy iowai székhelyű boltot, mely szerint jogi következményekkel fog járni, ha az érintett szót továbbra is használják.

Nagy kár, hogy a Subway valójában nem rendelkezik ezzel a védjeggyel.

10. A Harley megpróbálta oltalom alá helyeztetni a motorjai hangját

10.jpg

Bejelentő: Harley Davidson
Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni:   A járó motor hangját
Státusz: Elutasítva

A motorgyártó nem nevezhető az első olyan cégnek, mely megpróbált levédetni egy hangot. Az NBC például védjegyoltalmat nyert háromszólamú dallamára, az oroszlán üvöltése pedig az MGM tulajdona. A Harley azonban nem volt ilyen szerencsés.

Habár nyújtottak be kérelmet a felbőgő motor hangjának védelmére, ez megbukott, mikor több már gyártó is jelezte, hogy az általuk készített motor ugyan olyan hangot ad ki.

Végül a Harley vetett véget a vitának, és visszavonta a kérelmet 2000-ben.

 

TO BE CONTINUED...

Forrás: www.businessinsider.com