Lamborghini – az öltönyben vezethető sportkocsi

Ferruccio Lamborghini.jpgFerrucio Lamborghini a 20. század egyik legnagyobb vállalkozója, a sportautók hű szerelmese. Már fiatal korában érdeklődött a mechanika iránt, majd mérnöki tanulmányokat végzett Bolognában. A II. világháború után egy darabig brit fogságban volt, majd hazaérkezésekor traktorok gyártásába kezdett. A leleményességét jelzi, hogy régi katonai járműveket használt fel alkatrészként. Olaszországban a háború utáni években, különösen az erősen agrár jellegű Emilia-Romagna területen óriási hiány volt a mezőgazdasági gépekben. Az ambiciózus Ferrucio ezt időben felismerte, és több sikeres üzletet kötött. A '40-es évek végére megalapította saját traktorgyárát Centoban.

 

 

 

Lamborghini traktor.jpg

A '60-as évekre az egyik legvagyonosabb itáliai vállalkozóvá küzdötte fel magát. A társai és a beosztottjai tisztelték őszinteségéért, intelligenciájáért és vidám, közvetlen természetéért. Azt, hogy miképp döntött a saját tervezésű sportautók mellett számos pletyka és mítosz övezi. Saját kollekcióval büszkélkedhetett, amelyben az akkoriban legkívánatosabb sportautók kaptak helyet, mint a Mercedes, Jaguar, Maserati és természetesen egy Ferrari példány is. Azonban egyikkel sem volt maradéktalanul elégedett. Maranelloban találkozót kért Enzo Ferraritól. A „Comandante"-val fejlesztési javaslatait szerette volna megosztani, de visszautasították.

history_1963-1964_1800x810.jpg

"Stronzo di merde, Signor Ferrari!"

196Lamborghini_Logo.png3-ban létrehozta az Automobili Ferruccio Lamborghinit egy kisvárosban Modena és Bologna között. Az autók védjegye a bika (saját csillagjegye lett). Ez az állat az erő és a legyőzhetetlenség szimbóluma. A logót Murcielagoról mintázták, az 1879-es viadalon 24 kardszúrást túlélő harcosról. Azóta több autótípust is elneveztek spanyol harci bikákról.

 

 

 

Lamborghini Murcielago.jpg

Az első mozgókép védjegy ügy is valószínűleg a Lamborghininek tulajdonítható. Az Egyesült Államokban még sikeresen megszerezte az oltalmat, de az Európai Unió már nem fogadta el a lajstromozási kérelmet.

Filmes szereplései közül kiemelhető a Rocky IV, ahol nem más mint Sylvester Stallone suvickolt egy Lamborghini Jalpát a kertjében.

5221644539_5339c6e6a0.jpg

A vállalat a 20. század utolsó évtizedeiben likviditási gondokkal küzdött. Több tulajdonosváltás után 1998-ban az Audi vásárolta meg, így általa ma is a Volkswagen Group irányítása alá tartozik.

Volkswagen Group.JPG

Paksi Julianna
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.

Forrás:http://www.carlogos.orghttp://www.lamborghini.comhttp://www.trademarkia.com

Előző részek:
Állatok az autók között I.
Állatok az autók között II.