Újabb mérföldkő az európai védjegyjogban: az EU védjegy immunitásának halála
Azt gondolhatnánk, ha "levédettünk" egy nevet, márkát, logót, akkor már nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés. Az Európai Bíróság által 2013 februárjában meghozott ítélet rácáfolt erre a kijelentésre, amikor kimondta: érvényesen bejegyzett későbbi közösségi védjegy jogosultja is követhet el védjegybitorlást a korábban lajstromozott közösségi védjegy tulajdonosával szemben [C-561/11 sz. ügy; Fédération Cynologique Internationale]. Megközelíthetjük persze ezt a másik fél szemszögéből is. Íme, a jó hír: nem késtünk le semmiről – akkor sem, ha a későbbi jogsértő (konkurens cég által bejelentett, miénkhez hasonló) védjegy már bejegyzésre került – sőt, a fent említett döntés alapján még az így létrejött későbbi védjegy törlése sem előfeltétele a minket utánzó konkurens vállalkozás sikeres megtámadásának.

A FIFA mellélőtt. Fuleco, a 2014-ben Brazíliában megrendezésre kerülő világbajnokság kabalaállata egyszerre nagykövet, logó és védjegy. A világtorna arcaként, mint bármely más márka vagy logó, ez is levédetésre került: a kabalaállat külleme és a neve is 
Németországot 2005-ben hatalmas megtiszteltetés érte. A bíborosi testület áprilisban döntött. A bajorországi születésű Joseph Ratzinger került a pápai székbe, nyolcadik németként. Beiktatásakor felvette a XVI. Benedek nevet, melyet Európa védőszentjéről kapott. A másik jelentős indok a névválasztás mellett, hogy az előző Benedeket, „békés” pápaként jegyezte fel a történelem, így a nyomdokaiba szeretett volna lépni, mert a név ugyebár kötelez.
Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, hosszú csokoládé, rövid csokoládé, gömbölyű csokoládé, lapos csokoládé, tömör csokoládé, lyukas csokoládé, csomagolt csokoládé, meztelen csokoládé, egész csokoládé, megkezdett csokoládé, édes csokoládé, keserű csokoládé, csöves csokoládé… - fújná tovább Csukás István hőse, Gombóc Artúr, aki a világon mindennél jobban szereti a csokoládét. Nem csoda, hisz Magyarország csokoládé és édesség készítésében az élvonalban járt.